Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Szövetség sportolói bemutatóval készülnek a TEK gálára! Tartalmas esemény várható!

tek.jpg

 
Köszönjük a K-1.hu-nak az érdeklődést!
Menni előre!
 
 

beach-honlap.jpg

 
Mérföldkő a hazai szövetség és a Sambo sport történetében. Az első strand sambo bajnokságot a világon a Magyar Sambo Szakszövetség szervezte szeptember 6-án Csopakon! Az esemény Csopak település nyárbúcsúztató „Heppiend” fesztiváljában kapott helyet a programban, melyen négy hazai klub harcosai képviseltették magukat. Sokan sérülés, vagy laktanyai akadályoztatás miatt nem tudtak részt venni a versenyen, de így sem szenvedett hiányt a közönség. A programban junior sport sambo, felnőtt sport & combat sambo is helyet kapott. A versenyzőkön látszott, hogy nincsenek hozzászokva a homokpályához, de a színvonalon ez nem látszott. Tapasztalatszerzésnek, szintfelmérésnek kiváló volt ez a rendezvény és ezúton is köszönjük a megjelent harcosoknak! Papp Imre, a szövetség elnöke egyértelműen sikeresnek ítélte a rendezvényt és eredményes felkészülést kívánt az elkövetkezendő kihívásokra.
 

sambo-beach.jpg

 
A jövő évben a hazai szervezet már nemzetköziként szeretné megrendezni a Beach Sambo Challenge-t és ha a FIAS-tól és a Magyar Olimpiai Bizottságtól pozitív visszajelzést és támogatást kap, szívesen megrendezné az első strand sambo Világbajnokságot Magyarországon.
A rendezvényen részt vett klubok:
Imperial Muay thai & Sambo SE
Gyárvárosi sportcentrum SE, Győr
Honvéd Zrínyi SE, Sambo Szakosztály
Fehérszarvas SE, Tamási
 
 
 
 
 
Sambo Európa bajnokság, Bukarest. Május 15-19.
 
 

eb14.jpg

 

Magyarországot egy versenyző képviseli. Forgó Fruzsina, női sport sambo 60kg-ban. Fruzsi tavaly 7.helyezett volt a Világbajnokságon 64kg-ban, most reménykedünk, hogy éremig jut! 
 
 
 
 
 
A Szövetség idei első nagyobb csapatépítő "team building" szemináriuma.
 

szeminar.jpg

 

 
 
 
A Honvéd Zrínyi Sportegyesület Sambo (Orosz MMA) Szakosztálya 2014 Áprilisában megalakult
 

zrinyi1.jpg

 

A Honvéd Zrínyi Sportegyesület Sambo Szakosztálya 2014 Áprilisában alakult, Bakó László Alezredes- HZSE Elnök és a Magyar Sambo Szakszövetség támogatásával az egykori Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi (ma már Közszolgálati Egyetem) Egyetemen! Célunk, hogy minél több tisztjelölt és egyetemista éljen a képzés lehetőségével. 

 
 
Zárt Katonai Sambo bemutató edzés a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hallgatói részére
 
Február 10, Budapest
 
 

zrinyi.jpg

 

 
 
FIAS Sambo Világbajnokság,
 
November 22-24, Szentpétervár
 
-          A versenyen 72 ország 515 versenyzője vett részt
-          Magyar versenyző: Forgó Fruzsina (sport sambo, női 64kg)
-          Elért eredmény: hetedik hely  
 

vb.jpg

 
 
 
Szentpétervár, FIAS kongresszus
 
Október 11, Szentpétervár
 
A Magyar szövetséget elismerte és tagként felvette a Nemzetközi Sambo Szövetség (FIAS)
 

vb1.jpg

 

   
 
 I. Országos Sambo nap a Sambo 75. évfordulója alkalmából
 
Szeptember 28, Corvinus egyetem, judo csarnok

      - szeminárium,
      - bírói ismérvek és pontozási rendszer átvétele a verseny szabályrendszerekben,
     - gyakorló küzdelmek a verseny szabályrendszerekben (tét nélküli küzdelmek pontozással)
 

sambonap.jpg

 
 
Nyári sambo-t népszerűsítő szemináriumi program:
 
-          - Három budapesti helyszín
 

nyar1.jpg

 

-          - Ceglédi ifjúsági tábor
 

nyar.jpg

 

 
 
 
Május 17-21, Milánó- Crema, Olaszország, Európa bajnokság
 
 
 

eb.jpg

 
 
-          A versenyen 29 Nemzeti szövetség vett részt, 231 versenyzője vett részt
-          Magyar versenyző: Eszes Áron (74kg, combat sambo)
-          Elért eredmény: nyolcadik hely
 

eb1.jpg

 

A Magyar szövetséget felterjesztették a FIAS teljes jogú tagságára.

 

 

Magyar Sambo versenyzők a Kharlampiev Világkupán Moszkvában

 

vk1.jpg

 

 

Eszes Áron és Foltin Ottó képviselte hazánkat a Világkupán Márciusban.

Áron - 74 kg Combat Sambo, Ottó - 90 kg Combat Sambo szabályrendszerben indult. Mindkét versenyző bejutott a legjobb nyolc közé, de a mezőny ott már túl erősnek bizonyult számukra.

 

vk.jpg

 

 

Az első Magyar versenyző a Világbajnokságon

 

Eszes Áron révén debütálhatott Magyar versenyző a Sambo VB- k történetében, 2012 Novemberében Minszk-ben. Áron nem vallt szégyent, -74kg Combat sambo-ban a középmezőnyben végzett!

 

 

Magyar sambo versenyzők a Bratislava Open Nemzetközi Sambo Bajnokságon

 

 Magyar Sambo Harcművészeti Szakszövetség is képviseltette magát a szeptember 21-22.-én megrendezett Szlovák Nemzetközi Bajnokságon. A Szlovák szövetség harmad ízben rendezte meg ezt a bajnokságot, amelyre távoli országok szövetségei is elutaztak népes versenyzői létszámmal. 

Résztvevő nemzetek Szövetségei:

-         Oroszország,

-         Üzbegisztán,

-         Dél-afrika,

-         Szlovénia,

-         Ausztria,

-         Hollandia,

-         Szlovákia,

-         Lengyelország  

-         Magyarország 

 

 

A magyar csapatot Papp Imre szövetségi elnök vezetésével versenyzőként Pintér Norbert, Nagy Dániel, Lukács Péter, Eszes Áron és Fehér János képviselte.
Versenyzőinknek a tapasztalatszerzés, erőfelmérés, és titkon egy- két érem volt a cél ebben az igen erős mezőnyben.

Eredmények:

 

Pintér Norbert, Sport sambo junior -65kg, II.hely

 

Norbi szárnyalt, de a döntőben a Szlovén válogatott versenyzője megállította. Sajnos meglátszott közöttük a rutin különbség. Nagy bajnok lehet belőle, még csak 17 éves.

 

Nagy Dániel, Sport sambo -74kg III.hely

 

Dani először lépett pástra, még semmilyen szabályrendszerben nem volt mérkőzése. A saját nevelésű tanítvány semmilyen harcművészetet nem tanult előtte, a tisztes helytállás volt a célja, ami sikerült is neki. Sajnos az elődöntőben nem bírt egy Bundesligás Judo-s ból lett Osztrák versenyzővel, de hősiesen kűzdött.

 

Lukács Péter, Sport sambo – 82kg III.hely 

 

Peti eredeti versenysúlya -74 kg, így nehéz fába vágta a fejszéjét. Az első mérkőzését sajnos egy vétlen sérülés miatt elvesztette (ellenfele befordulás közben herén sarkalta), de utána felszívta magát és a torna leggyorsabb győzelmét érte el egy nagyon lelkes Szlovák versenyzővel szemben.

 

 

Eszes Áron, Combat sambo – 74kg III.hely

 

 

Áron az elődöntőben egy Lengyel fiúval találkozott. A Magyar harcosnak egy ütés következtében eleredt az orra vére, majd tamponálás után folytatódott a kűzdelem. Miután többször kiesett a tampon az orrából, az orvos beszüntette a mérkőzést. A III. Helyért egy Holland versenyzővel kűzdött, aki keményen jött előre. Áron az utolsó percben végetvetett a kűzdelemnek és nyert.

 

Fehér János, +100kg, Veterán "A"kategória I.hely

 

A rutinos brazil jitsu bajnok nagyon várta ezt az alkalmat, hogy bemutatkozhasson a sambo világában! A népes indulók ellenére, sajnos sem felnőtt, sem veteran mezőnyben nem akadt ellenfele a legnehezebb súlycsoportban! (sajnos mérkőzés nélkül maradt). 

 

Összességében egy sikeres versenyt tudhat a magyar küldöttség a háta mögött. Az elvárások fölött kűzdött a Papp Imre és Varró Tibor által felkészített csapat.

Öt Magyar induló, öt érem.

 

Ezt azért is tartjuk nagy eredménynek, mert rövid idő alatt komoly eredmények születtek, és sem a szövetség, sem a hozzá tartozó egyesületek eddig sajnos állami és szponzorációs támogatásban nem részesültek! Reméljük ez hamarosan változni fog!

A következő eseményekbe remélhetőleg már a Szövetséghez tagfelvételt kért új iskolák is tudnak kapcsolódni!

 

 

pozsony.jpg

 

Moszkvai látogatás

 

 

Az Orosz és az európai sambo szövetség meghívására, a szervezetünk elnöke négynapos látogatást tett Moszkvában. Nagy élmény volt a sportág fellegvárában megtekinteni az Európa bajnokságot és találkozni személyesen a Sambo legendáival. Személyesen folytatott tárgyalásokat a Magyar szövetség jövőbeli csatlakozásáról, és a további tennivalókról. Sok munka vár még hazánk fiaira.

 

 

 Dorog kupa, Grappling Grand prix eredmények:

 

Ezúton szeretnénk gratulálni Sambo-s tanítványainknak a Dorog kupa, FILA Grappling bajnokságon (március 31.-én) elért eredményeiért és kitartásukért!
Az alábbi eredmények születtek :
Góg Richárd(Combat grappling/MMA 1.hely),
Jálics Péter (No-gi 2.hely),
 Pintér Norbert (Gi 2.hely)
 Így tovább fiúk!

 

 

Részvétel a „Jitsufight” MMA Bajnokságon:

 

 

Február 18.-án rendezték a "Jitsufight" MMA bajnokságot. Ezúton szeretnénk gratulálni fiainknak, Eszes Áronnak, Jevgenyij Igorovics Bohdannak, és a 16éves Jálics Péternek, a nyújtott férfias kűzdelmeiért, és az eredményekért!

- Eszes Áron, 70kg II.hely
- Jálics Péter, 75kg II.hely
- Jevgenyij Igorovics Bohdan, a verseny legvéresebb kűzdelmében maradt alul férfias, és kemény mérkőzésen.

Így tovább fiúk! Büszkék vagyunk rátok!!

 

 

Közös edzés osztrák barátainkkal:


 

Közös, rendkívül hasznos edzésen vettünk részt a bécsi Budocenterben Január 27.-én a bécsi sambocsapat edzőjének meghívására. A foglalkozás baráti hangulatban telt, természetesen nem hiányoztak a játékos kűzdelmek sem a programból.

Köszönjük a meghívást és a vendéglátást Ali Weissendachernek! Mi is várjuk őket szeretettel!

 

 

Magyar Sambo-sok az Osztrák bajnokságon:

 

 

   Magyar Sambo Szakszövetség képviseltette magát a december 3-án megrendezett Osztrák nemzetközi bajnokságon. Az Osztrák szövetség első ízben rendezte meg nemzeti bajnokságát, amely rögtön nemzetközire sikeredett. Rendezvényükre meghívták a Cseh, a Német, az Olasz, a Magyar és az Orosz szövetség képviselőit. Moszkvából két csapat érkezett és egy elég ütős szombati programot sikerült összehozni.

 

 

 

   A Magyar csapatot Papp Imre szövetségi elnök vezetésével versenyzőként Blázer Frank és Árva Gábor képviselte.

 

 

   Versenyzőinknek a tisztes helytállás és a tapasztalatszerzés, erőfelmérés volt a cél ebben az erős mezőnyben, hiszen az említett országokhoz képest itt még gyerekcipőben van a sportág.

 

  Bíztató eredmények születtek:

 

  -         Blázer Frank, - 90kg, Combat sambo, III. hely

 

  Frank eredeti versenysúlya 80kg, így nehéz fába vágta a fejszéjét. Keményen kűzdött, de az elődöntőben találkozott az egyik rutinos orosz versenyzővel, aki a mezőny legmagasabbjaként nem engedte közel magához és erőfölényét, tapasztaltságát kihasználva verte a Magyar harcost. Ebben a súlyban 3 orosz versenyző is volt (egy orosz bajnok, és egy M-1 Global profi), ezért mindenképpen jó eredmény a III.hely.

 

  -         Árva Gábor, + 100kg , Sport sambo, III. Hely

 Gábor először lépett pástra, még semmilyen szabályrendszerben sem volt mérkőzése. Egy rutinos szlovák birkózóval találkozott, aki technikailag nem bírt a magyarral, csak folyamatos szabálytalankodással tudta megállítani Gábort. A szlovák versenyző a döntőben egy olasz harcossal találkozott, és az olaszt is ugyanúgy szétfejelte. (természetesen a bírók nem láttak semmit)

 

 

 

Vikingektől a kommandósokig, avagy szeptemberi Sambo-s eredmények

 

 A Magyar Sambo Harcművészeti Szakszövetség idén is tiszteletét tette a Lengyel Összharcművészeti Szövetség és a World Martial Arts and Defensive Sport Federation fesztiválján (szeptember 23-24, ŻYWIEC ). A kis magyar csapatot a Muay thai és Combat sambo képviseletére kérték fel.

Idén is nemzetközi hírű mestereket hívtak meg a szervezők különböző stílusokból, ezzel is segítve a lengyel harcművészeti élet fejlődését. Az instruktorok Németországból, Svédországból, Hollandiából és Litvániából, és Magyarországról érkeztek.

 

dscf2387.jpg

 

 

  • Krishna Gopal  – Hollandia
  • Hans Hohn, Helmut Weigelt – Németország
  • Stanislaw Majchrzak, Ryszard Bochm, Wieslaw Pikor – Lengyelország
  • Johan Pettersson, Sven Henrikson – Svédország
  • Imre Papp – Magyarország
  • Egidijus Stankevicius  – Litvánia

 

 

dscf2347.jpg

 

 

A zywieci sportcsarnok négy bírkózószőnyegén zajlott egyszerre az oktatás hat órán keresztül. Kifejezetten érdekes volt látni, ahogy pl. MMA versenyzők késharcot tanulnak a litván különleges erők kiképzőjétől, vagy Aikido-sok tanulnak Thai-bokszot és Sambo-t a magyaroktól. Mint várható volt, az eseményen megjelent a lengyel küzdősport élet krémje.

 

dscf2376.jpg

 

 

Mindenki elismeréssel, és lelkesedéssel fogadta a magyarok tanítását, ami valószínűleg nem csak a lengyel- magyar barátságnak köszönhető. A program részeként Blázer Frank magyar MMA-bajnok még egy Free fighting edzőmérkőzést is bevállalt egy tőle 25 kilóval nehezebb lengyel ellenféllel, kemény dominanciát mutatva.

 

dscf2389.jpg

 

 

A rendezők előtt le a kalappal, mind a szállás és ellátás, mind a lebonyolítás terén. Bárcsak lehetne ilyen rendezvény hazánkban!

Jelentjük, az új edzőterem elkészült, tehát aki az orosz MMA stílussal, vagy Thai-boksz-al szeretne foglalkozni, várják szeretettel! (XIV. Fogarasi út- Bibor utca sarok, Harcművészeti központ. A Stadionok metrómegállótól 5 perc séta, vagy egy megálló a 80/A trolival)

A tervek szerint egy héttel később Helmut Weigelt nagymester megtisztelő meghívását fogadták volna el a németországi Budokan Saalfeld tizenötödik jubíleumi szemináriumán , de ezt egy nem várt esemény sajnos meghiúsította.

 

 

 

A húsvéti nyúl bajnoki címet hozott a magyar sambo versenyzőnek:


 

blazer-frank-a-dobogon.jpg

 

 

 


A Csepeli Birkózó Club a Magyar Grappling és Pankráció Szövetség támogatásával a hivatalos FILA szabályzatnak megfelelően 2011. 04. 23-24.-én rendezte meg a II. Magyar Bajnokságot Grappling (GI, NO GI),Pankrácó, Combat Grappling (MMA) versenyágakban. A felnőtt korosztály számára a verseny a 2011. évi EB és VB részvételre meghatározó, mivel a verseny alapján kerül kijelölésre a válogatott keret.

 

 

 

 

 

A Magyar Sambo Harcművészeti Szakszövetséget Blázer Frank képviselte

 

 

-80kg-ban, Combat Grappling szabályrendszerben a kiválóan szervezett versenyen. Frank jól küzdött, megnyerte a bajnoki címet, és bízik benne, hogy válogatott kerettag lehet a FILA magyar szekciójánál is. A szövetség elnöke Papp Imre bíróként vett részt az eseményen.

 

 

 

 

 

A szervezet ezúton is köszöni a támogatást Papp Valérnak, és a versenyen való segítséget Sándor Györgynek, és Zathureczky Zsoltnak.

 

A magyar sambo versenyzők rövid idő alatt, az eddig elért eredmények és szakmai munka tükrében bizonyították, hogy mind kiskesztyűs, mind nagykesztyűs szabályrendszerekben számolni kell velük országszerte!
 

 

 

 

 

 

Mozgalmas év után, a Magyar Sambo harcművészeti Szakszövetség éves közgyűlése és évértékelés:

 

 

 

Az év utolsó edzése után tartotta éves közgyűlését a Szervezet. Kezdésként Papp Imre, a szövetség elnöke, a WTMF-ICU & IKB magyarországi megbízottja tartott tájékoztatót a sportág nemzetközi helyzetéről, értékelte az elmúlt, eredményes évet, de nem titkolta a problémákat és a nehézségeket sem. A megnyitó és tájékoztató után az ügyrendben meghatározott témák megtárgyalása került sorra.

 

 

Jelen voltak:

Papp Imre Elnök, Barta Zoltán Alelnök, Foltin Ottó Főtitkár, Márta Orsolya Kommunikációs & Marketing Igazgató,

 

továbbá: Marokházi Zsolt WTMF Muay thai- Hungary Szakosztályvezető-helyettes, és Blázer Frank első tanítvány.

 

Barta Zoltán szerint, nehéz, de nem lehetetlen, egy Magyarországon új harcművészetet elterjeszteni, és úgy érzi, nagy jelentősége van az utánpótlás nevelésnek is.

 

Foltin Ottó örül, hogy a sportdiplomáciában is előrelépés történt, de mivel a szervezet nem csak Sambo- val foglalkozik, fontosnak tartja a hatékonyabb együttműködést az egyéb szervezetekkel világszerte.

 

Márta Orsolya kiemelte, élni kell a média lehetőségeivel, és meg kell teremteni a lehetőségét a komoly marketingnek, ami az utcáról az edzőterembe csalná a fiatalokat. A szponzorációnál fontos a megjelenés rendszeressége, és előre kell lépni a média, és az eredmények ismertetése terén.

 

Marokházi Zsolt örült, hogy a fiatal szervezet eredményesen jelen van az ország versenyein, és ő is támogatná a marketing eszközök anyagi forrásának megteremtését, hogy a kis csapat növekedjen.

 

Papp Imre értékelte az évet, és köszönetet mondott mindenkinek, akinek szerves része volt a sikerben. Megjegyezte, hogy még mindig önfenntartóként működik a szervezet és semmilyen támogató nem vesz részt a fejlődésben.

 

Kitért a versenyeredményekre:

-          Puskás László, WTKA thai-boksz európa kupa aranyérem, Muay thai OB 2. hely

-          Giber Krisztián, „jitsufight” amatőr MMA Bajnokság 2. hely

 

Nemzetközi látogatásokra, szemináriumokra:

 

-          Sergey Zhigarev újra itt tanított,

-          Pawel Handzlik nagymester szemináriuma,

-          Papp Imre szemináriumot tartott Lengyelországban.

 

És a nemzetközi elismerésekre több ország szövetsége által.

 

A körülményekhez képest jól sikerült a segédanyagok feldolgozása, és a kezdő tanulóink is jó úton haladnak.

A következő fontos feladat FIAS tagszervezetté válni, mely a legnagyobb szervezet a sportágban. A közgyűlés elkészítette a szövetség 2011. évi versenynaptárát. Tervben van egy saját versenysorozat elindítása, mely több szabályrendszerben lesz megrendezve. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy továbbra is együtt kell működni minden olyan országos szervezettel, akik kétoldalú-korrekt együttműködést szorgalmaznak, hisz kölcsönösen tanulhatunk egymástól. Valamint a szövetség elnökének személyesen kell kivívnia az Ukrán és az Orosz Sambo Szövetség elismerését és tiszteletét.
A közgyűlés bejelentésekkel ért véget.

 

 

Mérsékelt siker a Muay thai Magyar bajnokságon:

 

  

 

Puskás László, szervezetünk versenyzője részt vett a Muay thai Magyar bajnokságon, ahol tradicionális szabályrendszerben küzdöttek a versenyzők, tehát a könyök és térdtechnikák is alkalmazhatók a test, és a fej teljes felületére. Laci -91 kg, junior kategóriában indult, a második helyen végzett, és nagy küzdőszellemről tett tanúbizonyságot, és  megmutatta, hogy  vele  is számolni kell  akár Muay thaiban is.

 

 

 

 

Magyar Sambo siker Lengyelországban

 

 

 

Kép

 

 

 

Ahogy már beszámoltunk róla, a Magyar Sambo Harcművészeti Szakszövetség képviseltette magát Pavel Handzlik nagymester meghívására a Lengyel Összharcművészeti Szövetség és a World Martial Arts and Defensive Sport Federation fesztiválján (szeptember 24-25, ŻYWIEC – POLAND)

A Szervezet képviseletében Papp Imre Elnök, tanítványa, Blázer Frank, és Márta Orsolya Kommunikációs Igazgató utazott, hogy kivívja Európa legnagyobb mestereinek elismerését és tiszteletét.

A kiváló hangulatú és jól szervezett eseményen a Lengyel harcművészeti élet javának tarthattak foglalkozást, de az előadók is tanulhattak egymástól.

 

Kép

 

 

 

Akiket kiemelnénk:

-          Soke Mariusz Blaszkiewicz- 10. dan, Lengyelország:

 

Olyan élményben volt részünk, amilyenben eddig sohasem. Soke úgy forgatja a kardot, mint egy japán szamuráj. Úgy mondhatnám, hogy mesél a penge, és a kardforgatás művészetéről nem hinnénk, hogy a kontinensen bárki is többet tudhat nála. Szemet gyönyörködtető és elgondolkodtató a mozgása.

 

-          Shihan Johan Petterson- 7. dan, Svédország:

 

Egy jókedvű, tipikus viking, aki egy szempillantás alatt képes bárkit legyőzni. Technikáit csak magasztalni tudjuk.

 

-          Kyoshi Helmut Weigelt- 7. dan, Németország:

 

Az európai Aikido atyja, aki számunkra a körkörös elvezetések arzenálját mutatta be.

 

-          Morten de Lange- 4. dan, Norvégia:

 

Ő az etalon, aki megmutatta, hogy bal kézfej nélkül is lehet valaki teljes értékű harcművész. A barátságos, és közvetlen ember az elvezetések és álló feszítések kombinációit tanította a résztvevőknek.

 

-          Egidijus Stankevicius- 3. dan, Litvánia:

 

A visszafogott Litván deszantostól a katonai közelharc legjavát láthattuk.

 

A hat órás foglalkozás végeztével a magyar csapat mindenki elismerését kivívta. Örömmel fogadták a gratulációkat. A Muay thai és Combat sambo órák végeztével megrohamozta őket a Lengyel sajtó, és autógrammok százait osztották ki.

 

A konferencián Pawel Handzlik házigazda, és Soke Blaszkiewicz kiemelte, hogy a magyar sambo csapat által képviselt mozgáskultúra pár éven belül európai áttörést hozhat, és ezáltal megkérték a magyar vezetőséget, hogy képviseltesse magát novemberben a Combat jujitsu Európa bajnokságon Lengyelországban, mely felkérést tisztelettel elfogadták.

 

Kép

 

 

 

 

Magyar Sambo-sok a nemzetközi harcművészeti fesztiválon Lengyelországban:

 

 

Alig van túl a Magyar Sambo Harcművészeti Szakszövetség egy sikeres, és rendkívül hasznos Sergey Zhigarev látogatáson, máris új, nagyon fontos szakmai meghívást kapott!

 

Kép

 

A nyáron itt járt Pavel Handzlik nagymester meghívta a szövetség elnökét Papp Imrét, és tehetséges tanítványát Blázer Frankot a Lengyel Összharcművészeti Szövetség és a World Martial Arts and Defensive Sport Federation fesztiváljára (szeptember 24-25, ŻYWIEC – POLAND) melynek keretén belül több meghívott mester tart szemináriumot, és mutathatja meg tudását. Természetesen a „baráti” kiskesztyűs sparring sem hiányozhat a programból. Ez egy jó alkalom, hogy megmutathassák a magyar virtust, és öregbíthessék a fiatal szervezet hírnevét!

 

Kép

 

Blázer Frank és Sergey Zhigarev

 

 

Meghívott mesterek, és szeminárium témakör:

 

Hanshi Paweł Handzlik - 8 Dan (Poland) Koryu Jujitsu

Master Alberto Merlo - 8 Dan (Italy) kínai kempo, IPP Krav maga,

Shihan Johan Pettersson - 7 Dan (Sweden) Taijitsu/jujitsu/Police methods

Kyoshi Helmut Weigelt - 7 Dan (Germany) Aiki-jujitsu/ Kihaku Ryu Jujutsu/Taijutsu

Ryszrd Bochm - 6 Dan (Poland) Combat jujitsu

Imre Papp (Hungary) Muay thai/Combat sambo

Wiesław Pikor - 5 Dan (Poland) Jujitsu

Morten De Lange - 4 Dan (Norway) Sin Jutsu Kenpo Kai

Yuriy Grablyuk - 4 Dan (Ukraine) Anshin Retsumei Jutsu/ Aikido

Egidijus Stankevicius - 3 Dan (Lithuania) Combat aikido/Katonai közelharc

 

Kép

 

 

Papp Imre és Blázer Frank, indulás előtt

 

 

 

Zhigarev Sergey Alexandrovich az Orosz Sambo tehetség újra hazánkban:

 

 

 

Szeptember 14-én szervezetünk meghívására újra hazánkba érkezett Zhigarev Sergey Alexandrovich, az Ivanovo University Sambo Teamtől, aki a moszkvai régió egyik legjobb középsúlyú harcosa. Egy hétig technikai edzést tart a kis hazai technikai teamnek, akik a sambo meghonosításán dolgoznak. Az előző évi látogatásához híven, nyilván rengeteg tapasztalatot megoszt velünk, rendkívül nagy technikai repertoárt felvonultatva. Felméri, hogy egy év alatt mennyit fejlődött a kis Magyar csapatunk, és instrukciókkal látja el a Magyar vezetőséget.

 

 

Szeminárium értékelés:

 

Pavel nagymester nagyon jó, és hatékony technikákat tanított a résztvevőknek! Sajnálhatja, aki nem jött el! Személyében egy rendkívül közvetlen, és nagy tapasztalatokkal rendelkező mestert ismerhettünk meg! Biztosított minket arról, hogy segíti és figyelemmel kiséri a Szövetség fejlődését!

 

 

Összharcművészeti szeminárium 

 

2010. Augusztus 7

Kép

Kép

 

 

 


Meghívott előadó:

 

Hanshi Pavel Handzlik 8. Dan

  • 8th Dan - Koryu-Ju-Jitsu
  • 8th Dan Chowa Ryu Ju-Jitsu
  • 7th Dan - Dju-Su Kung-Fu
  • 6th Dan - Karate
  • A Lengyel összharcművészeti Szövetség
  • A World Martial arts and Defensive Sport Federation
  • És az International Koryu Bujitsu ELNÖKE

 

Szeminárium időpont, és helyszín:

  • 2010. Augusztus 7, 15:00- 18:00
  • Megyer SC edzőterme, IV. Káposztásmegyer II, Homoktövis utcai Általános Iskola I. emelet
    (a 14- es villamos végállomásától 5percre, a 30as busz vonalán)

 

Szeminárium témája:

·          Speciális Koryu Jujitsu technikák

·          Önvédelem

 

 

Részvételi díj:    2000ft/fő

 

Szervező:

·          Magyar Sambo Harcművészeti Szakszövetség

·          WTMF& IKB-Hungary

 

 

Kép

 

 

Ezúton szeretnénk megkérni minden klubvezetőt, érdeklődőt, hogy lehetőleg augusztus 1-ig jelezzék részvételi szándékukat létszámmegjelöléssel a hungariansambo@gmail.com e-mail címre.

 

 

 

 

Képviseltettük magunkat az első Jujitsu fight bajnokságon:

(2010. június 12)

 

 

Szervezetünk versenyzőjeként lépett ketrecbe az I. Jujitsu fight Bajnokságon Blázer Frank, Puskás László, és Giber Krisztián. A jól szervezett rendezvényen rendkívül mozgalmas mérkőzéseket éltek át, de kiütközött rajtuk a mérkőzésrutin hiánya. Kiváló alkalom volt az erőfelmérésre, és a bemutatkozásra. Így tovább fiúk!

 

 

 

Szövetségünk eredménnyel képviseltette magát a WTKA Európa kupán :

(2010. március 26-28)

 

 

Szövetségünk képviseletében ringbe lépett a 17éves Puskás László (edzője: Papp Imre).

Laci, 17 éves kora ellenére a felnőttek között kért bizonyítást Thai-boksz szabályrendszerben, 91 kilogrammban. A nagyon lelkes versenyzőnk végig dominálva, egyhangú bírói döntéssel lett Thai-boksz Európa kupa győztes, és teljesítményével megszerezte első komoly versenyeredményünket.

 

Büszkék vagyunk rá!

 

 

 

Látogatás Ukrajnában:

 

 

 

Szervezetünk képviseletében november 11-13 között Ungvárra látogatott Papp Imre, Besze Gergő, és Márta Orsolya. A három napos diplomáciai látogatás alatt több programon vettek részt.

Látogatást tettek és megbeszélést folytattak a helyi kickbox klubban, és a Padium Judo és Sambo klubban.  Az Ukrán Combat Sambo Szövetség kárpátaljai régió vezetőivel a Zakarpatya Hotel kávézójában egy felszabadult szakmai beszélgetésen állapodtak meg a két szervezet közötti együttműködésről.

 

 

Az első vendég az őshazából:

 

 

Szeptemberben nagy megtiszteltetés érte újonnan alakult szövetségünket. Szeptember 25-én szervezetünk meghívására hazánkba érkezett Zhigarev Sergey Alexandrovich, az Ivanovo University Sambo Teamtől, aki a moszkvai régió egyik legjobb középsúlyú harcosa. Két hétig technikai edzést tartott a Megyer SC júdósainak, és a kis hazai technikai teamnek, akik a sambo meghonosításán dolgoznak. Rengeteg tapasztalatot megosztott velünk, rendkívül nagy technikai repertoárt felvonultatva. A jó hangulatú foglalkozások alatt mindig felhívta a figyelmet a “kis finomságokra”, ami tipikus sambo specifikum. Jó kontaktust alakított ki a szövetség vezetőivel, és kifejezte, a jövőben szívesen segíti a szervezet fejlődését.

 

 

 

Kép

 

 

 

Free Music
Free Music