Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 



  

 

A  Dynamo csoporton kívül, szót kell ejtenünk a sportág pár legendás alakjáról (a teljesség igénye nélkül), tiszteletünk jeléül. Nekik sokat köszönhetnek a sport művelői.

 

 

 

Michail Galperin: „az élő legenda”

 

Kép

 

1947-ben kezdett Sambo-val foglalkozni, Ivan Vasilyev tanítványaként.1955től a Szovjet különleges erők kiképzője, egészen az 1979-es amerikai emigrálásáig.

 

Egyike volt az amerikai úttörőknek, akik meghonosították a sambo-t, és tanítani kezdtek. Az USA összharcművészeti Szövetségének vezetőségi tagja, több harcművészeti stílusban magas fokozattal rendelkezik. Ő az egyetlen ma élő ember, aki az alapítóktól tanult. Jelenleg a United States Combat Sambo Assocation Elnöke. Nagy tiszteletnek örvend.

 

 

 

 

 

             Martin Clarke:

 

Kép

 

 A Brit Sambo Szövetség egyik megalapítója, ma elnöke. Egykori kiváló Judo olimpikonként ismerkedett meg a Sambo-val. A Judo és Sambo mellett, Jiu jitsu-ban is komoly címeket szerzett, és generációkat tanított meg a sport és a harcművészet szeretetére. Ő az egyik legmagasabb rangú Sambo Nagymester, aki nem a „Szovjet” utódállamokból származik.
Jelenleg Ő vezeti az IBF Brit szervezetét is, Judóból 8.dan, Jiu jitsuból 6.dan fokozatot szerzett. Kézilabdában, és Súlyemelésben is szakedzői diplomával rendelkezik. Legfőbb eredményei:

 

-  Brit Judo válogatott kerettag 1978-80

 

- Judo Világjátékok ezüstérem 1985

 

- Sambo Világbajnoki ezüstérem 1986

 

- Jiu Jitsu Világbajnoki ezüstérem 1984

 

- Judo „Masters” Világbajnok 2001

 

 

 

David Rudman:

 

Kép

 

 1943-ban a Szovjetunióban született. Jelenleg New Yorkban él. 2004-től az USA Sambo szövetségének elnöke, 2005-től 2011-ig a világ legnagyobb szervezetének a FIAS-nak elnöke.  Több nyelven megjelentek publikációi, könyvei a sportágról. Többszörös Judo, és Sambo Szovjet és Európa bajnok, és egykori Szovjet válogatott edző. A sportág utazó nagyköveteként is tekinthetünk rá.  Az egész világot bejárva szemináriumokat tart, és edzőket képez.  Alapítója a legendás „sambo-70” nevű moszkvai klubnak.               

 

Napjainkban is van jó néhány harcos, akik sambo alapokkal rendelkeznek. Pl.: Fedor és Alexander Emilienko, Andrei Arlowski, Oleg Taktarov, de elsősorban, ma is, mint az Orosz katonai elitalakulat rendszere ismert, mely kiválóan alkalmas önvédelemre is.

 

A sambo verseny öltözék az alábbi részekből épül fel: piros vagy kék sambofki ( cipő ), kurtka ( kabát ), öv, rövid nadrág. Edzésen használatos még a fehér  vagy fekete „Gi” is.

 

A katonaságban alkalmazott rendszeren kívül létezik sport változat, a sport vagy borba sambo, és a combat sambo, ami ma Oroszország nemzeti küzdősportja. A sport samboban kevesebb hangsúlyt fektetnek a judoban jellemző dobásokra, bár az ismeretanyag rendkívül hasonló, inkább a fogásokon keresztül elért gyors földre kerítésnek és a gáncsolásnak a változatos technikáit alkalmazzák. A combat samboban az ütés, rúgás technikák is engedélyezettek.

 

        A jelen meghatározó alakjai:

 

  David Rudman,  Fedor Emilianenko,  és   Sergey  Eliseev az Európai Sambo  Szövetség  elnöke

 

Kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Free Music
Free Music